Egyesületünk fiataljai dobálós módszerrel bizonyultak eredményesnek, 2 kg híján elérték a sokak számára elérhetetlennek tűnő 20 kg-os álomhatár. Egy hétvégi pecatúrát követően megkértük Ákost és Zolit, hogy számoljanak be élményeikről, eredményeikről.

“05.18-án a délutáni órákban kiérkezünk a tó végi ,,kis” vízbe. A vizet Észak-nyugati szél borzolta ennek mi csak örülni tudtunk. Először közeli távra feeder bottal próbálkoztunk kisebb sikerekkel. Amikor Tamaskovics Józsi bácsi megérkezett nem sok jó hírrel szolgált. Az egész tavon egy amúrt fogtak, azt is  messze tőlünk. Teltek az órák eseménytelenül, eközben mi a vizet kémleltük hol forognak a halak. Fordulni láttunk egy szép példányt erre Szárnyasi Zoli barátom mondta: ,,Frissítsünk!” Rá hallgatva felkerültek az új csalik: az egyik botra fűszeres alapmixből készül golyó kerül egy kis májas beütéssel S-Carpos pop-up kikönnyítve. A másikbotra szintén házi asafetidas bojli került  ami egy kis áfonya hozzáadásával készült. Az etetőkosárba az általunk készített paszta került. A csalik kb 1-1,5 órát áztak a vízben eseménytelenül. Amikor egy óvatos kapás törte meg a csendet. Amikor megütöttem a halat már tudtam, hogy nem kicsi. Kiabáltam is Zolinak : ,, Ez jó hal lesz!” Amíg én fárasztottam és kitornáztam a halat a nád széléből  Zoli felvette a melles csizmát és indultunk be együtt a hal elé. Kb 30-40 perc erőteljes harcolás és kirohanások után adta meg magát ez a gyönyörű példány. Amikor megláttuk a merítőben nem is hittünk a szemünknek . A várt súlynál 4 kg-mal többet mutatott a mérleg ! Pontosan 18,75 kg-ot. Fényképezés  fertőtlenítés és mérlegelés után visszaengedtük lakókörnyezetébe.

Amint kipihentük a halfárasztás fáradalmait és leültünk megbeszélni a történteket újra elfüstölt egy bot. Azonnal a vízbe indultunk, mert éreztük, ez is nagy hal lesz. Erőteljes ellenállást tanúsított.

Közel 30 perc fárasztás után megadta magát az öreg tükrös akiben hatalmas erő volt. A parta kiérve lemérlegeltük. A mérleg 12,80 kg mutatott, s fényképezés fertőtlenítés után ő is visszakerült éltető elemébe a vízbe. A horgászatot este 21:00 óra körül fejeztük be. Jó érzéssel töltött el minket, és örültünk, hogy ekkora halakat foghattunk dobálós módszerrel. A tó hal állománya évről évre gyarapodik és ez szinte szemmel látható.”


date2012 máj 21

www.palotasito.com